fbpx

NAPKÖZIS TÁNCTÁBOROK

Ez a tábor igazi nyári élmény kicsiknek és nagyoknak. A sok-sok tánc mellett a kikapcsolódásról, játékról, szórakozásról szól. Sosem unatkozunk! A tánc és közös élmények már az első napokban összekovácsolják a csapatot. Új barátságok szövődnek, táncolunk, pancsolunk, kreatívkodunk.. és persze a Future Dance táncórákról megszokott szuper hangulatú fejlesztő munka sem marad el! A hét folyamán sok önfeledt kacagás mellett összeállítunk egy koreográfiát is, amit az utolsó napon rövid bemutató keretében előadunk a szülőknek.

A táborban 5 éves kortól lehet részt venni, teljesen kezdők is bátran jelentkezhetnek, de a haladóbbak sem fognak unatkozni. 😉

Turnusok: Július 24-28. | Augusztus 7-11.
Naponta (H-P): 8:00-17:00-ig.
Helyszín: 2085 Pilisvörösvár Deák Ferenc utca 64.

Szülői vélemény 2022-ből:

A lányom most először volt Future Dance táborban. Tetszett neki, hogy Kriszti mindenkire egyenként odafigyelt, kijavította, amit kellett és megdicsérte őket. A koreográfia is nagyon jó volt. Egy kedves kislánycsapat jött össze a hétre, akikkel jól szórakoztak.

R. Bea

Programok:

  • Reggeli torna,
  • Délelőtti és délutáni mozgásfejlesztő táncórák: lazítás, erősítés, egyensúly gyakorlatok, modern tánc.
  • Koreográfia tanulás és saját koreográfia készítés.
  • Reggeli, éttermi ebéd, uzsonna, gyümölcs / nasi.
  • Pancsolási lehetőség gyerekmedencében.
  • Homokvár építés, sarazás!
  • Csapatos ügyességi és logikai játékok vicces feladatokkal.
  • Kreatív építés nagy kupac LEGO-ból.
  • Közös kreatív foglalkozások.
  • Közös muffin vagy mézeskalács sütögetés.
  • .. és még sok-sok nyári program.
  • Pénteken bemutató a szülőknek!
    A hét folyamán egy 10 perces műsorral készülünk.
    Bemutatóra érkezés a szülőknek: 17:00! Idén is legyetek pontosak!
  • A táborosok idén is kapnak Future Dance-es ajándékot!

A tábori hét ára: 45.000 Ft

Ebből foglaló: 25.000 Ft
10% testvér / barát kedvezmény!

* Jelentkezéseket csak korlátozott számban tudunk fogadni! Jelentkezés csak a tábor befizetésével válik érvényessé!

Még több kép a táborokból >>

A tábori hét ára: 45.000 Ft

Ebből foglaló: 25.000 Ft
10% testvér / barát kedvezmény!