
Hogyan lettem moderntánc tanár?

Csöpp kislányként szippantott magába az akrobatikus rock n’ roll. Kezdetben csak a mozgás öröme miatt, később mégis a versenyek forgatagában találtam magam. Már ekkor is tudtam, hogy gyerekekkel szeretnék majd foglalkozni, de leginkább óvónőként gondoltam erre. Aztán a rockit felváltotta a modern tánc és kitárult a világ. Csapatommal szerepeltünk TV-s Show-műsorokban, népszerű zenekarok mögött táncoltunk és persze a versenyzés is része volt az életemnek. Még gimnazistaként kaptam meg az első óvodás csoportomat, akiket 100% én taníthattam táncolni és biztos lettem benne, hogy ennek akarom szentelni az életem. Megszereztem a szükséges sportoktatói végzettségem és a Magyar Táncművészeti Főiskola számos kurzusát is elvégeztem. Megalapítottam az álmom, a Future Dance tánciskolát, ahová korábbi csoportomból sok tanítványom követett. Ők voltak az első Royal Team, akikkel óvodáskori táncos lépéseiktől a többszörös Európa-bajnoki címig együtt éltünk meg mindent. Mai napig szeretettel és hálával gondolok rájuk, az első “gyerekeimre”. Szeretném a gyerekeknek megmutatni a bennük rejlő lehetőségeket. Átadni egy szemléletet, ami egész életükben segíteni fogja őket a siker felé, legyen szó táncról, vagy bármi másról.
Kelemen Krisztina, vezető edző / koreográfus
Vegyél részt egy próbaórán INGYEN! Jelentkezz be ⇨ ITT ⇦
5 legfontosabb elvem a táncoktatásban:
- Az óráimon MÁR HOBBI SZINTEN IS versenyzői színvonalú tánctudást kapnak a gyerekek.
- A tánc nyújtotta öröm megélése elsődleges minden órámon. (A versenyzők edzésein is!)
- Célom a gyerekek fizikai fejlesztése és NEM a „kínzásuk”. Minden amit látsz fokozatosan épül fel. Türelemmel, szorgalommal, lelkesedéssel.
- Az edzések során helye van az elmélyült, fegyelmezett munkának és önfeledt, csengő kacagásnak is.
- Az óráimon nem csak táncot tanulnak a gyerekek. Elsajátítanak egy olyan gondolkodásmódot is, ami által képesek lesznek sikeressé válni majd a felnőtt életükben is.
A modern tánc
egyszerre SPORT és MŰVÉSZET!
Táncstílusunkban egyesítjük a modern / kortárs táncot, ritmikus gimnasztikát (RG), jazz dance-t, és ezeken túl sok más stílusból is merítünk. Mindezt a klasszikus balett alapjaira építjük. A Future Dance egyfajta művészi torna táncos formában. Nagy hangsúlyt fektetünk a hajlékonyságra, nőiességre, a dinamikus és energikus koreográfiákra.